2013. július 26., péntek

Egyedi gyógymód itthon :)

Azon kívül, hogy lelkileg óriási támaszt nyújtanak az állatok a kétlábúaknak, fizikai segítségre is képesek.

A segítőkutyák például ajtót nyitnak-zárnak, villanyt kapcsolnak, kosarat cipelnek, tárgyakat hoznak-visznek és adnak fel, stabil járást biztosíthatnak, segítséget tudnak hívni, hangokat jeleznek, attól függően milyen sérüléshez vannak képezve... ám ezen kívül egy olyan dologra szeretnénk felhívni a figyelmet,  amihez képzés nélkül is hozzá juttathatják kutyák a gazdijukat.

Egyszerre lelki (fájdalmat feledtet) és egyszerre fizikai (gyulladás csökkentése) segítség is!


Nos, a helyzet a következő!

ApaGazdi derékfájással küzd pár napja. Eddig semmivel sem tudta eredményesen kezelni, ám ma megtaláltuk a megoldást, amint a képeken is látszik. :)))
Gazdi ráhelyezett Minket a fájó pontra. Egy jó darabig melegítettük a területet (közbe el is aludtunk :P ), majd mentünk vacsorázni.

A terápia után, ApaGazdinak jelentősen csökkent a derékfájása! :)

Még pár alkalom és teljes gyógyulást érhetünk el, ráadásul ez terápia a négylábúnak is. :)

Ezt a fajta gyógymódot, szinte bármelyik testrészen kipróbálhatja a kedves beteg, a javulás garantált. :)