2013. január 31., csütörtök

ELTE - Érzelem-felismerés teszt

Rövid leírás
 
"A kutyás világ régóta „tudja”, hogy a kutyák megérzik hangulatunkat, felismerik érzelmeinket és reagálnak is rájuk. A gazdák ezt a képességet nemcsak tanítás során, de a hétköznapi életben is használják, például ha fel akarják kelteni a kutya érdeklődését egy játéktárgy iránt, vagy épp le akarják beszélni egy nem éppen kívánatos táplálékról séta során. A kutatók csak manapság kezdtek foglalkozni a témával, így, nem meglepő módon még viszonylag keveset tudunk arról, mit is ért a kutya mindezekből a jelekből.
Tesztünkben a kutyának két egyforma tárgyat mutatunk (műanyag flakonok), melyeknél a gazda különböző érzelmeket mutat. Ezután a gazda megkéri a kutyát, hogy hozza be neki az egyik tárgyat. Vizsgálatunkban azt teszteljük, vajon a kutya el tudja-e dönteni, pusztán a látott érzelem-kifejezés alapján, melyik palackot szeretné a gazda megkapni."

 Hát itt voltunk tegnap előtt Gazdival. :-) 
A teszt eredményét hamarosan megkapjuk. :)

2013. január 29., kedd

Habilitációs vizsga velem

Említettük már, hogy Gazdival járunk habilitációs kutyakiképző tanfolyamra.
Van kutyasulis -és terápiás gyakorlati része. Az utóbbi vizsgáján -márciusban- a tanfolyamot végző hallgatók, Velem fogják bemutatni a kurzus alatt megszerzett tudásukat.
Pechan Eszter (Kutyával az Emberért Alapítvány) gyógypedagógus gyerekcsoportjával egy egy terápiás helyzetben alkalmazandó feladatot mutatunk be. 

Már megkezdtük a felkészülést, aminek Gazdi igazán örül, hiszen minél több emberrel dolgozok együtt, annál rutinosabb leszek munkám során.
Terápiás kutyaként nagyon fontos, hogy könnyedén tegyem a dolgom akkor is, ha más (többnyire gyerek) kezébe kerül a póráz.

2013. január 27., vasárnap

Becsapós videó... ;)


...mégpedig azért, mert amikor dobják a labdát, teperek utána, intenzíven használva mind a négy lábam, ám visszafelé már az áramlattal sodródok, ellazulva, kielégülten, mert a zsákmány az enyém. :))



3. úszás alkalom

Egyre ügyesebben használom már a műtött lábam.

Sokáig "csak" lassú sétánál raktam le a talajra, de mára már futólépésnél is terhelem. :)
Ez ám a fejlődés, műtét után 40 nappal.
Az úszásnak, masszázsnak és tornának köszönhetően remekül gyógyulok!!



2013. január 23., szerda

Gréta

Említettük már Nektek többször, hogy masszás és gyógytorna is része az utókezelésnek.


Gazdiék mívelik rajtam minden este, valamint heti kettő alkalommal szakember végzi a fejlesztést.



Gréta aranyos lány, szeretem, ha jön hozzánk. Mindig sokat kényeztet és játszik Velem. :)




Azt hiszem elsőre megtaláltuk a közös hangot, ügyesen bánik a kutyákkal, ami véleményem szerint elengedhetetlen ebben a szakmában.

Grétát csak ajánlani tudjuk minden hasonló mancson járó, fizioterápiára szoruló kutyusnak!

2013. január 20., vasárnap

Már ilyen is van kutyáknak...

Csütörtökön voltunk egy másik fajta hidroterápián, kipróbáltuk a víz alatti futópadot.
Sajnos nem videózhattunk, talán majd legközelebb....
Ez a futópad egy nagy, átlátszó, fém kádban van, melyet felengednek vízzel és az aljában lévő padon lehet gyalogolni.
Tulajdonképpen sokkal könnyebb víz alatt terhelni a fájós lábat, mert nem nehezedik rá a súly.
Őszintén szólva jobban élveztem a szimpla úszást, de a fizioterápia szempontjából ez is fontos eleme a felépülésnek.

2013. január 17., csütörtök

Eger és Zsömle+Szilvi! :D

A lábam olyannyira javul, hogy már Egerbe járok Gazdival vizsgázni, illetve szerencsét hozni neki! :))

Tegnap buszoztunk újra együtt a műtét óta. A távolsági járaton nincs is semmi gond, szépen elférek a közlekedő folyosón, sőt még az ülések mögé is beigazítom a farom (ülésnél és irányba fekvésnél még nehézkesen mozog a lábam), ám a BKV-n már nem ilyen jó a helyzet. 
De mindegy, a muszáj nagy úr...mindig megoldjuk, Gazdi szeme állandóan az utasok cipőjén van. :)))
 


Vizsga után elmentünk Zsömléékhez. Most jobban fogadta, hogy bementem a területére, illetve ha Szilvi Engem simogatott. 
Nagyon jól viselkedtünk mindketten, de persze csak annyira, mint amennyire két retriever jól tud egymás társaságában.... :D








 



 

2013. január 15., kedd

Hógolyó apport???













 Volt, hogy visszahoztam egy harapásnyi havat a golyóból, de még jó szándékkal sem mondható, hogy maradt volna kerek a formája. :D

Ez a hógolyó apport, igazán szívatós egy játék, be kell látni, nah!! :D :D

2013. január 14., hétfő

2013. január 13., vasárnap

Kontroll vizsgálat eredménye: a lábam mozgáspályája a helyén van, szépen gyógyul.

A bekeményedett és merev izmokat kell 10 napig intenzíven mozgatni, terhelni, hogy ne legyenek olyan kötöttek és teljes mértékben használhassam újra a lábam. 
Persze ez hosszabb folyamat...10 nap múlva még nem lesz tökéletes, de már könnyebben fogom használni, terhelni lépés- és futás közben, ami teljes gyógyuláshoz vezet. :)
Napi kétszeri melegítés utáni torna és masszázs Gazdiék által, heti két alkalommal jön hozzánk fizioterapeuta szintén tornáztatni és masszírozni, valamint heti kétszer járunk uszodába és egyszer egyszer még vízalatti futópadot is igénybe veszünk. Ez a fizioterápiás repertoár, ami elengedhetetlen a 100%-os eredményhez.

Ma első alkalommal voltunk úszni Veresegyházon az ország -tudomásunk szerint- egyetlen termál vízzel töltött, télen-nyáron használható, kutyák számára kialakított medencéjében.
 http://www.kutyauszi.hu/kutyauszoda.html
Fél órát úsztam intenzíven. Eleinte nem, illetve csak nagyon keveset használtam a műtött lábam, de egyre inkább belejöttem és a foglalkozás végére már igazán jól mozgattam mindenem. :)
Természetesen ez a félóra igazi paradicsom volt számomra!!! :) Játékok, víz és apport - kell ennél több?! ;)

Mikor hazajöttünk, estig aludtam, úgy elfáradtam. Majd lementünk sétálni Gazdiékkal és már látszott is a két nap masszázs és úszás-kombo eredménye.
A lábamat többször, bátrabban és intenzívebben merem használni, valamint az érzékenység is elmúlt, ami műtét után 1 hónappal igazi örömhír, ráadásul mindezt csakis olyan eszközökkel értük el, ami igazán kellemes számomra és szívesen viselem. :)



2013. január 11., péntek

Holnap délelőtt kontroll Muka dokinál, szurkoljatok!!!!

Utána pedig ha minden rendben, megkezdjük a fizioterápiát.
Hidroterápiás (víz alatti futópad) konzultációra megyünk első körben és hamarosan a gyógytorna-masszázs is kezdetét veszi.

2013. január 10., csütörtök

Csajos nap! :)

Tegnap a Lurdy házban voltunk, ott találkoztunk Erával és Joyával. :)
 
A műtét óta egyáltalán nem utaztunk BKV-val, ám tegnap ez is megtörtént. Személy szerint Én csak a hévet kedvelem, azon nem kell nyomorogni és elég figyelmesek a kétlábúak általában, de a többi jármű utasairól ez nem mondható el sajnos...még egészségesen  is nehéz igazodni a "heringekhez".
Ám míg autó nincs Gazdinak és Nekem, másképp nem tudjuk megoldani az utazást. 
A hévre még ölébe vitt fel Gazdi, mivel meredek a lépcsője -még egy embernek sem kényelmes felszállni rá-, ám leszállásnál már a hámomat fogva segített le, akárcsak a villamosnál.
 
Találkozás után a Lurdy parkolóban játszottunk egyet Joyával, majd felmentünk az áruház éttermi részébe. Mi négylábú szőkék pihentünk, konkrétan aludtunk egyet, a kétlábú szőkék pedig ebédeltek, beszélgettek. :)
Végül lementünk egy kávézóba, ott is időztünk kicsit, majd indultunk haza.
Na, persze a búcsú játék nem maradhatott ki!! :) Eszeveszett szaladgálás, közös kötél-labda húzás és birkózás!! :)))


A lábam szerencsére nem volt érzékeny, pedig néha Én kerültem Joya alá! :)
 Jó volt újra látni Joyát is és Erát is! :)

Tőlük búcsúzás után, találkoztunk Gazdi legjobb barátnőjével, Zsúúúval, aki hazavitt minket.
Nála volt fogadott kiskutyája, Brill, a törpe pincser. Hát...hogy arányaiban el tudjátok képzelni a helyzetet, az Én orrom akkora, mint Brill egész feje. A teste pedig, mint az én combom kb. De persze nem vagyunk egyformák... :)
Ám némi gondot jelentett az, hogy a kistestű kutyák ugye nem arról híresek, hogy nyugodt a természetük és nem volt ez másként vele sem.
Már az úton is kezdett szekálni néha néha, de itthon folytatta. Nem folyamatosan és nem túl pofátlanul, de azért ha nem lennék terápiás kutya, azt hiszem néha megmutattam volna neki, hogy ki az úr a háznál. :P
Természetesen mindent hagytam neki, mást nem nagyon tehettem...de Gazdi azért figyelt rá, hogy ne érezzem magam kellemetlenül.
Brill folyamatosan a fülembe dugta az orrát és néha nyalogatta. Nem teljesen értettük, hogy miért van odáig a fülemért ennyire, de ezt eléggé túlzásba vitte.
Kutyák enciklopédiájából megtudtuk, hogy eredetileg a pincsereket kártevőirtásra használták...talán ezért is szereti lyukakba dugdosni az orrát. :P Nem tudom, de Nekem nem volt vicces.

Gazdinak tetszett Brill, mert picike, akárhová rakható, akit kedvel, azzal gyengéd, mászott az ölébe...teljesen más, mint nagyobb társai és gyerekkorában még a hülye ugatása is korrigálható lett volna, jah és szeret labdázni :P
Jelenleg minden hangot jelez, idegen emberekre is ugat és persze kutyákra is....ez egy idő után elég idegesítő tud lenni. :)))
Gazdi Zsúúúnak adott nevelési tanácsokat és biztatta, hogy érdemes Brillel sokat foglalkozni, főleg következetesnek és határozottnak lenni, mert ennek a kutyának, arra van szüksége, ráadásul könnyebb lesz az élet együtt, ha Brill is megtanul alkalmazkodni. :)

A tegnapi nap igazán csajosra sikerült és nagyon örülök, hogy végre számunkra kedvelt társaságban voltunk! :)


2013. január 7., hétfő

Minden jöhet! :-)


Második gyerekkoromat élem? Vagy csak az apportra irányuló képzések eredménye? :-) 
Nos, a lényeg, hogy mára mindent szívesen a számba veszek, amit Gazdi mond és oda is viszem neki.
Valahogy nálunk eddig kimaradt a pénzérme feladásos feladat, -bár Gazdiban fel sem merült, hogy nem menne- ezért ma kipróbáltuk.
100 forintossal kezdtünk parkettán, majd folytattuk huszassal járólapon. Természetesen elsőre ment! :-) 
Unalmunkban fémtollal, naranccsal, zsebkendővel és újabban jutalomfalattal szoktunk szórakozni.
Az utóbbi a legnehezebb, de ez a legjobb eredményünk is. :-)

2013. január 6., vasárnap

4lábon! :-)

Ez a kép tegnap készült, mint ahogy a videó is.
19 nappal a műtét után, íme az eredmény!

Jól látszik, hogy sétánál aktívan használom a műtött lábim. :-) 


2013. január 5., szombat

Gyógyulás útján!

Szilveszterkor megtörtént a varratszedés. Minden rendben volt, a vágás szépen összeforrt.
A leborotvált területen megindult a szőr növekedése, még talán 1-2 hónap és észre sem lehet venni, hogy műtve volt a lábam.
A fejlődés nagyon látványos. :)
Lépcsőzök. Már rá tudok feküdni a műtött oldalamra, ami azért nagy szó, mert sokáig érzékeny volt a terület. Valamint lassú sétánál szinte észre sem lehet venni a beavatkozás nyomait, szépen rálépek a lábamra és terhelem, ahogy kell.
Gyorsabb tempónál és futásnál még ugyan háromlábazok, ám sebességem, akár a puskagolyóé. :)
Hamarosan kezdjük a fizioterápiát, ami segíteni fog bemozgatni rendesen a csontok pályáját, így könnyebbé téve a mozgást.


Úszás, gyógytorna és masszírozás. Ezekből áll az utómunkálat, ami a teljes gyógyulás elengedhetetlen része.

Gazdival már bátran sétálunk nagyokat, labdázunk, botozunk mindenféle gond nélkül. :)
Megint csak azt tudjuk mondani, hogy szinte 3 hét telt el a műtét óta és fantasztikus milyen állapotban vagyok. :)
Gazdi habilitációs kiképző sulijának, kutyaiskolás részét is bevállaljuk együtt, ha minden igaz, talán már január végén, február elején. Addigra ahhoz is megerősödöm és ami a csúcs előtt egy lépcsőfok, a képzés!
Fontos, mert bizony akarva akaratlanul lazultak a szabályok, ám ezt nem engedhetjük meg magunknak hosszú távon, ráadásul közeleg a csúcs!! A terápiás foglalkozások újra! :)
Kis csoportunk nagyon vár vissza minket és még további felkérések is érkeztek, amiknek szeretnénk eleget tenni. :)

2013. január 4., péntek

Ünnepi összefoglaló :)

2012. a meglepetések és a fejlődés éve volt, ezt bátran kijelenthetem Én is és Gazdi is!
Történhetett bármi, Mi mindig kitartottunk egymás mellett és mindenből kihoztuk a legjobbat,
talán ezért is fordult jóra a sorsunk.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, akik szintén mellettünk voltak és hittek bennünk.


Minden  négylábúnak kívánunk olyan Gazdit aki figyel rá, gondoskodik róla, feltétel nélkül szereti és sokat foglalkozik vele! :)

 Néhány idézettel szeretnénk búcsúzni 2012-től! 
Hinni kell a kutyákban, szeretni, védeni őket! Mi ezt valljuk most és mindörökké!

Ha csontot löksz a kutyának, még nem vagy jótékony. Akkor vagy jótékony, ha megosztod a csontot a kutyával, pedig magad is éppoly éhes vagy, mint a kutya.
Jack London
 
Nem kell megszereznünk a kutya bizalmát vagy a barátságát, mert már a barátunknak született - mielőtt még felnyitná a szemét, már hisz bennünk; még mielőtt megszületne, máris az embernek adta magát.
Maurice Maeterlinck






Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát és enni adunk neki, akkor soha nem fog megharapni. Ez a különbség a kutya és az ember között.
Mark Twain