2012. október 12., péntek

Laborban

Gazdinak pénteken csak ritkán vannak órái, de a mai nap épp ezek egyike volt.

Mivel csak két óra hossza miatt kellett bemennie, így gondolta elvisz magával, hogy addig is együtt legyünk és gyakorolhassunk sok szituációt.

Reggel azért még töprengett kicsit, hogy a tanárai mit is fognak szólni...stb. ám, mivel természettudományi karra jár, rólam írja szakdolgozatát és jól tudok viselkedni, hamarosan rádöbbent, hogy így semmi gond nem lehet, hát elindultunk suliba.
3/4 óra BKV és 2 óra Volán buszos út után meg is érkeztünk. Mint mindig, Én most is végig aludtam az utat és mikor leszálltunk, boldogan futkároztam egyet, mint aki megint tisztában van vele, hogy abba a városba érkezett vissza, ahol felnőtt. :))
Aztán beértünk a suliba is. A portán elég meglepődve néztek Ránk, de Gazdi rezzenéstelen arccal, természetességét sugallva annak, hogy Én is vele vagyok, vele lehetek, csak ment a labor irányába.
Nem is szólt senki semmit, pedig később több ember is látta a mi  kis akciónkat.
A tanárnő is csak annyit kérdezett, hogy Én is megyek e a laborba és Gazdi pedig mondta, hogy igen, mert utána dolgunk van együtt, de jól viselkedek, nem lesz gond...a tanárnő nem is kételkedett bennünk, mentünk órára. :)
A helyiségben nagyon büdös, vegyszer illatok voltak, de szerencsére ablak alá feküdtem, így annyira nem volt kellemetlen. Gazdi most kikötött, mert gondolta, hogy ott lesz ám kíváncsiskodás és nem bírok majd megülni a fenekemen, ám így kikötve pont jó volt.
Közel is voltam hozzá és nem zavartam senkit. Nemsoká tanárnő és a laboros néni szívébe is beloptam magam, innentől kezdve nyugodtan lehettem és lehetett Gazdi is, probléma valóban nem volt, nagyrészt szokás szerint aludtam, mint a tej.

Gazdi eddig is nagyon szerette az Eszterházy Károly Főiskolát, főként a tanárok miatt, ám most valóban megbizonyosodott róla, hogy nem csak szaktudásuk nagy, de a szívük is. :)

Nekem kicsit uncsi volt az óra, a sok méricskélés, öntögetés és melegítés azt hiszem nem az Én érdeklődési körömnek megfelelő :D , de azért újra és újra elkísérném még Gazdit ilyen napjain suliba. :)