2012. augusztus 3., péntek

Chipnek köszönhetjük!

Délután éppen a hozzánk közel lévő parkban játszottunk Gazdival és még néhány kutyával, mikor egyszer csak láttuk, hogy egy nagy, német vizsla közelít felénk, de az ő Gazdija, sehol...
Barátságosan közeledett, látszott rajta, hogy jámbor eb.
Egy skót juhász kutyus Gazdijával beszélgetettünk, aki elmondta, hogy ez a vizsla, már hetek óta itt kóborol a környéken, de még nem fogadta be senki, pedig már hirdették is.

No, Nekünk sem kellett több, Gazdi levette Rólam a nyakörvem és pórázom, átrakta a vizslára, majd elindultunk haza. 
Ő egyből érezte a négylábún, hogy kertes házból szökhetett, mert pórázon nem annyira szépen közlekedett, de ismerte, hogy mi az és még parancsra le is ült. 
Mikor hazaértünk, adtunk neki enni-inni. Szegény rettentő szomjas volt és fáradt, ám itthon is nagyon szelíden és kedvesen viselkedett, mindig ment Gazdi után.  Kis nézelődést követően pedig el is aludt.
Közben megnéztük, hogy a Mi állatorvosunk mikor rendel, majd Gazdi elvitte itthonról a vizslát.

Kiderült, hogy van benne chip, így hamar meg lett a tulaj telefonszáma és az eb neve is, Jack Daniels. :)
Gazdi felhívta a megadott számot, de nem voltak meglepve a vonal túlsó végén, sőt annyira természetesnek vették az esetet, hogy megfordult Gazdi fejében, hogy már vissza sem adja szegénykét ilyen felelőtlen Gazdának.

Na, de azért kíváncsi volt a miértekre, így mégis megvárta az illetőt. Jött is, elég sok idő múlva, pedig a közelben lakik... (már ez sem tetszett Gazdinak).

Mikor megérkezett, Jacky nagyon örült neki, majd' a nyakába ugrott és puszikkal dobálta.
Gazdi egyből meg is kérdezte, hogy mégis miért tudott elszökni a kutya és miért nem vigyáznak rá jobban, hisz valóban gyönyörű és fajtiszta kutyáról van szó, még az állatorvos szerint is különleges szépség.

A válasz erre az volt: "Mindennap kiszökik, nem tudunk vele mit csinálni."
Gazdi: Kerítés?
Tulaj: Van egy nagy magas betonfal, de mégis át tudja ugrani és nem is értik, hisz 200 nm-es területe van, miért csinálja mindezt. Nekik nincs 2 millió forintjuk arra, hogy megcsinálják Jackybiztosra. Kennelbe nem akarják zárni, illetve megkötni sem.
Gazdi: Gödöllőn nagyon jó vadásziskola van, kellene dolgozni vele. Vagy, ivartalaníttatni vagy talán jobb lenne elajándékozni olyas valakinek, akinek több ideje van rá és foglalkozik vele, mert ez így nem állapot. Örüljenek, hogy eddig még nem érte baj szegényt.
Tulaj: Tessék, itt van! (mármint Jacky)
Gazdi: Tényleg?
Tulaj: Hát megbeszélem még a családdal is és felhívom Önt.

Ebben maradtak végül is, aztán Gazdi érzékeny búcsút vett Jackytől, majd búbánatosan és felháborodva is egyúttal, hazajött.

Nagyon várja a tulaj hívását, hisz félti azt a vizslát. Kiderült, hogy már fél éves korában is majdnem elvitték egy autóval, egyik szökése közben, de a tulaj utánakiabált és ő kiugrott az autóból.
Szóval még csak nem is új keletű ez a szökés, csak épp nem foglalkoznak vele, nem tudnak mit csinálni.

Mivel Gazdi úgy látta, hogy remek természetű Jacky és még fiatal is (1,5 éves) ha mégis úgy alakulna, hogy új Gazdi kell neki, akkor terápiás és segítőkutyás egyesületbe ajánlaná vagy kétség kívül vadászni.
Mi nem tudnánk megtartani, hisz akkora kutya, hogy Gazdinak álló helyzetben, maga mellé eresztett kézzel nem kell lehajolnia, hogy megfogja a nyakörvét :P , szóval ő tényleg nem lakásba való, a másik meg, hogy hát igazán Én nem is örülnék egy másik szerzeménynek, hiszen talán most először vette rajtam észre Gazdi a féltékenység jeleit.

Ennek ellenére elárulta nekem, hogy a dalmata mellett a német vizsla még egy érzékeny pontja, amit eddig nem is tudhattunk róla.
Ám nem bánom, nekem is vannak kedvenceim, akikkel néha jobban eljátszok, mint Gazdival, hiszen ők kutyák, de ezért Gazdi sem sértődik meg, így jelen kijelentés miatt Én sem, hisz tudom, hogy vannak plátói szerelmei, ám Engem szeret a világon a legjobban! :)