2012. július 23., hétfő

Újra itthon!

Szándékosan nem írtam mosolygós, illetve szomorú fejet sem, hiszen részben jó is, hogy hazajöttünk, részben nem.

A nyaralás nagyon jól telt Nekem is és Gazdiéknak is. 
Külön töltöttük ezt az egy hetet, ám ez talán így volt a legjobb. Ahol ők voltak, ott perzselt a nap, amit nem biztos, hogy annyira élveztem volna, illetve sokat kirándultak is, amihez mászás és gyaloglás is hozzá tartozott, ami nekem szintén nem való.

Ezzel szemben GazdiAnyáéknál szuper volt az elmúlt egy hét, nagyon sokat játszottunk, főleg Gergővel, kaptam ajándékokat, sokat tartózkodtunk jó levegőn, a szabadban, szaladgáltunk és persze ettem jókat, de csak a Gazdi által megengedett mértékben.
A viselkedésemen van pár újragyakorlásra szoruló dolog, de nem vészes és hízni sem híztam.

Gazdi nagyon örül, mert majdnem úgy kapott vissza, ahogyan odaadott és GazdiAnyáék is boldogok, hogy vigyázhattak Rám.

Én szívem szerint maradtam volna még egy hetet, ám mivel újra bele kell vetnünk magunkat a vizsgára készülésbe, így ez nem valósulhatott meg, de persze ha nem is hosszabb időre, amint tudunk újra megyünk Debrecenbe. :)