2012. június 10., vasárnap

A héten nem sok mindent csináltunk Gazdival, ő tanult főleg, mert még vizsgaidőszak van és szinte csak a kötelező sétákra mentünk.
Évával ugyan volt pénteken az egri kórház hospice osztályán, de szigorúan nélkülem. Megnézte, hogy Éva és Fanni hogyan kivitelezik a látogató terápiát.

Hétvégén viszont....nagyon sok mindenben volt részünk Gazdiékkal. :)

Kezdjük a szombati nappal - fürdés!
Itt a tisztálkodásé volt a főszerep. Gazdi szerint igenis rám fért már a fürdés, körömsúrolás és fültisztítás.
Persze ezek közül egyik sem a kedvencem, de hát mit tehet ez ellen egy négylábú...
Igaz pancsolni szeretek, de mikor azzal az erős illatú kék löttyel Gazdi elkezd sikálni, nah hát az nem a kedvencem. Kompenzálásképpen lementünk a térre labdázni és szöcskét szedni Zuzunak. Így játszva száradhattam. :D Viszont tényleg mindenki csodálja a bundámat, mennyire fényes és selymes, pont ahogyan egy magamfajta lakásban élő, terápiás tanuló kutyához illik. ;)



Vasárnap délelőtt - Mancsos találkozóó!

 Az egyesület 3. születésnapja pár napja volt, így a kedves, mindig mosolygós Anita hozott a kétlábúaknak tortát. Mi a játékkal voltunk főleg elfoglalva, így nem sérelmeztük a dolgot, olyannyira nem is kunyiztunk. :P
Shábával játszottam sokat, visszahoztam a fiatalos énjét. :D A többiek is jól érzeték magukat, mindenki nyüzsgött, míg Gazdiék megbeszélték a fontosabb egyesületi dolgokat.
 














Vasárnap délután - Szomolya, cseresznye fesztivál!

http://www.szomolya.net/

Szomolya a Bükk-hegység lábánál fekszik, Egertől nem messze. Gyönyörű zöld és stresszmentes település, ahová szintén kötelező ellátogatni, mint sok más környező kis faluba, ha valaki Eger környékén jár. Noszvaj, Bogács, Cserépfalu, Sirok, Bélapátfalva, Szilvásvárad mind, mind csodás látnivalót tárnak a turisták szeme elé.
Szóval...cseresznye fesztiválon voltunk. :))
Rengeteg ember, bazár, lekvár, pálinka, sült hús, hangos zene és nem utolsó sorban cseresznyés rétes és maga a gyümölcs persze. :) Ezek voltak a főbb jellemzők ezen a bulin.
Találkoztunk megint sok csöppséggel, akik készséggel jöttek oda hozzánk legalább egy simmantás erejéig.
Gazdi ennek nagyon örült és persze Én is. :)) Jelentem, nagyon ügyes voltam! Egyetlen rossz mozdulatom sem volt a gyerekek felé, így Gazdi roppant boldog volt. Még egy néptáncos idős hölgy is megcsodált, hogy mennyire nagyon szép kutyus vagyok és meg is szeretgetett. Neki viszont már annyira örültem, hogy kicsit harapdáltam a karját, ám Gazdi rám szólt és abba is hagytam gyorsan. A néninek pedig szerencsére nem volt gond, mert nagyon szereti a kutyusokat. Itt is látszik, hogy sokat fejlődtem, mióta Gazdi és Éva dolgozik a negatív viselkedéseim javításán. :)
Természetesen kóstoltunk rétest, vettünk emlék hűtőmágnest és cseresznyét is bőven. :)
Sőt, még egy kis vonattal is körbe jártuk a falucskát. Remek volt! :D


Mikor aztán hazaértünk...két perc nem telt el, Én máris a helyemre kucorodtam és el is aludtam. :)