2012. április 27., péntek

Vakvezető kutyák világnapja

A "Mondjunk Mancsot!" Terápiás és Segítőkutyás Egyesület által szervezett programon mi is részt vettünk.
Jelképesen sétáltunk a városban egy kisebb távot, majd a főtéren az érdeklődők kipróbálhatták, hogy milyen bekötött szemmel, fehér bottal, majd segítőkutyával közlekedni.
A program nagy élmény volt számunkra Gazdival, mind ketten élveztük. Az alkalmi vak emberek vezetésében mi is segédkezhettünk.
Most először volt komoly együttes munkánk Gazdival és nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy jól ment. :) Még a képzésem nem indult el, ezért is nagy szó az nekünk, hogy ennek ellenére ügyesen dolgoztunk. :)
Gazdi ugyan tudja a képességeimet, de azért izgult persze, hogy minden rendben menjen.

Mikor hazaértünk nagyon megdicsért és elmondta mennyire büszke Rám! :)
Szuper volt a mai nap! :)