2012. január 31., kedd

Otthon.

Hétvégénket Debrecenben töltöttük Gazdival. Volt öröm a szülőknek, hisz elég váratlanul toppantunk be. 
Egyből kaptam is játékokat, finom falatokat...örültem nagyon, hogy láthatom őket. :)
Gergővel természetesen őrült játékokat játszottunk. Épített bunkert, abba ketten bemásztunk és onnan figyeltük a többieket, ugráltunk az ágyon és sokat szaladgáltunk a lakásban is :P




Mióta udvaron vagyok már 1 hónapja körülbelül, azóta Gazdi szerint sokat változtam, igazából negatív irányba főleg.
Ugatom a járókelőket Bonival együtt, pórázon húzom Gazdit, a szülőknél mindent megengedek magamnak...és még olyan is volt, bár az inkább félelmemben, hogy az egyik vendéget megugattam, mert magas volt az illető, mély hangú, ráadásul be volt öltözve naagy pufi kabátba, sapka rajta...igazán félelmetesnek tűnt.

Gazdi mondta, hogy emiatt van rá esély, hogy nem fogok megfelelni a terápiás szabályoknak. :(
Annak az elkezdése is folyamatban, Éva visszajelzésére várunk.

Ám egy szó, mint száz, várjuk már hogy újra lakásban lakhassunk együtt és Debrecenben fergeteges volt :D