2011. december 9., péntek

Vadmacska

Már lassan 1 hónapja lakok egy kiscicával.
Eddig különösebben nem találkoztunk, nem volt köztünk kapcsolat, én az egyik szobában, ő meg a másikban. Néha összefutottunk a konyhában vagy a folyosón és ennyi.
Ám körülbelül két hete változott a helyzet.
Gazdi mondta a kiscica, Szmötyi Gazdijának Annának, hogy ha morog is, nyávog is és karmolászna, ne vegye fel őt mindig az ölébe, mert akkor sosem fog Velem megbarátkozni, ugyanis rossz szokás alakul ki nála.
Hát Anna így is tett. 
A kicsi, ám nagyon vadóc, felfedező, kicsit még félénk, eleven cicalány. Nem is kell őt félteni :)
Engem pedig Gazdi jól ismer, tudta, hogy sosem bántanám.
Szmötyi többször jött felém kíváncsiskodni naagy morgás közepette. Én persze nem értettem a morgás részét viselkedésének, ám túlságosan nem foglalkoztam vele...sőt! Gazdi olyasmit látott rajtam, mint ha félnék Szmötyitől. Aztán mikor mindketten kinn voltunk a konyhában, Gazdi Engem behívott magához. 
Én mentem volna...ám a kis nyafika éppen az ajtóban állt. És hát...így nem tudtam menni.
Gazdi már utánam jött, hogy megnézze hol vagyok, mikor is azt látja, hogy oldalra lehúzott fülekkel és óriási boci szemekkel nézek rá a konyhából, míg Szmötyi meg élvezve a helyzetet szépen csücsült az ajtóban...
Ekkor szembesült Gazdi azzal, hogy bizony Én még nem találkoztam ilyen apró méregzsákkal és nem is tudok vele mit kezdeni, megadom neki magam. Általában agresszióval szemben így szoktam viselkedni. És ezek szerint ilyen lehetetlen helyzetben is.
Hiába mondta Nekem Gazdi, hogy: - "de...de...28 kg van köztetek, Queen!!" Akkor sem tudtam felülkerekedni a helyzeten.
Ez az eset után azóta elvagyunk Szmötyivel, ő morog, ha szembe jön Velem, ám én ugyan úgy nem foglalkozok vele, csak nézem, mi baja... :D De ennyi köztünk a konfliktus, semmi több. Egy picike szobában is jól vagyunk egymás társaságában, Szmötyi mindig kalandozik, Én meg általában csak Gazdira koncentrálok :) 
Ám volt már, hogy arra ébredtem, hogy játszik a farkammal a kis feketeség. :P

Például most hétvégére Anna itt hagyta Nekünk Szmötyit, hogy ha Gazdinak van kedve, akkor pesztrálja nyugodtan. Hát alig van nyugtom a kis macsektól :D Állandóan figyelni kell rá, mert minden rosszban benne van :D Nem mondom, kell egy kis izgalom, no de egy hiperaktív macskától?? :D