Elmentünk Gazdival tegnap a mosolygós dokihoz a kis gombócot megnézetni az oldalamon, na meg már akkor a lábamat is.
A gombócról bebizonyosodott, hogy egy zsírmirigy, épp, ahogy Gazdi gondolta. Ezt műtéttel lehet eltávolítani, mert már elég nagy, ám 1-2 nap alatt nőtt meg, hamarabb nem is tudtunk rá reagálni.
A lábaimra azt mondta a doki, hogy eléggé gyengék, azért is fájdogál sokat a jobb mellső.
Kérdezgette Gazdit, hogy nem e futok nyuszisan, nem látott e más gyanús jelet rajtam...ami netán a diszplázia jele lehetne és hatalmas bánatomra, Gazdi csak bólogatott, hogy szerinte igen. Vannak jelek.
Még egyértelműen nem lehet megállapítani, hogy arról van e szó ténylegesen, csak egy röntgen segítene a pontos betegség bizonyítására. Gazdi nagyon megijedt és elszomorodott, mikor megtudta, hogy valószínű örökletes betegségem van. Látva Gazdi arcán a döbbenetet és a fájdalmat, Én is kétségbeestem.
A doki vigasztalt minket és mert Gazdi elég erős jellem, összeszedte magát és megértette, hogy nem feltétlenül kell nekem gyógyszereket szednem örök életemre, ezt majd az idő dönti el, ám előre kár lenni keseregni.
Mindenesetre Gazdi szeretne elvinni engem egy röntgenre, ahol kiderülne, hogy milyen mértékű diszpláziám van. Az már biztos, hogy a jobb mellső lábamnál könyök- és válldiszplázia lesz, csípőnél meg még nem tudni, hogy jelentkezni fog e valaha gond.
Nem könnyű ezzel a tudattal élni, mintha egy darabot téptek volna ki belőlünk. Az, akit szeretünk egy életen át betegségben kell, hogy éljen...a legszörnyűbb dolog a világon.
Ám, ha igazán szeretjük, erősnek kell lennünk és a legjobb feltételeket biztosítani számára, hogy teljes életet élhessen óriási szeretetben, boldogan, épp úgy, mint egészséges társai.
http://www.diszplazia.hu/
http://www.diszplazia.hu/
