2011. szeptember 3., szombat

Szombati kirándulásunk :)

Azt mondták Gazdiék, hogy nagy valószínűséggel idén ez az utolsó hétvége, amikor még nyárias idő van.
Ezért is és mert régen kirándultunk már, elmentünk Sarudra, a Tisza-tóhoz 3-an.
 
Itt szabadstrandi részen voltunk (minden nyáron ellátogatnak ide Gazdiék és most már Én is), ám mivel szezon vége van, így bemehettem én is a fürdőhelyekhez.
Fürödtem nagyokat, rohantam a vízbe dobott fáért, kacsákat kergettem, kicsit búvárkodtam, flakont rágicsáltam, napoztam és volt, hogy jól lefröcsköltem Gazdiékat, akik eközben a parton pihentek :))
Jó móka volt, nagyszerűen éreztem magam. A víz hőmérséklete is és az idő is kitűnő volt. 
Jó pár órát eltöltöttünk a víz mellett, majd elmentünk egy étterembe. Gazdiék bőségesen megvacsoráztak, Én pedig, jól nevelt kutya módjára az asztal mellett aludtam. Nem zavart, hogy a mellettünk lévő asztalhoz is érkeztek vendégek és az sem, hogy itt is időztünk.


Ezután indultunk az autóhoz, mikor megpillantottunk egy kis, elkerített rácsos madárlakot. Közelebb mentünk- ekkor Én már nagy szaglászásba kezdtem-és kiderült, hogy gyöngytyúkok laknak itt. Csak úgy "csipogtak" és nézegettek minket. Pisiltem egyet és irány volt az autó.
Hazafelé úton aludtam, aztán itthon vacsoráztam Én is, majd újra elnyomott az álom :)